Céges napelem: Miért van rá szükséged?

A céges napelem telepítése jelen pillanatban az egyik legjobb döntés, amit egy vállalkozás meghozhat. Ráadásul nem csak gazdasági, hanem etikai okok is motiválhatják a cégeket a váltásra.

A céges napelem segít az anyagi stabilitásban

Az energiaárak megugrása új helyzetet teremtett a piacon. Bebizonyította számunkra, hogy teljesen ki vagyunk szolgáltatva az energiapiacnak. Ezt az óriási változást nem lehetett belekalkulálni  a kiadásainkba. Jelenleg a legtöbb cég esetében a túlélés múlik azon, hogy tud-e valamilyen alternatív megoldást találni az energiaellátására.

Egyrészt jelen pillanatban az a legfontosabb, hogy az energia ára minél alacsonyabbra jöjjön ki a hónap végére. Emellett az is fontos, hogy a költségek kiszámíthatóak legyenek.

A napelemes rendszer hosszútávon a legjobb választás. Nagyon sokféle módon kalkulálhatjuk ki, hogy mennyire éri meg nekünk a céges napelem telepítése. Érdemes a megtérülést is számolni. A bekerülési költségből lehet kiszámolni, ennek  összegét kell elosztani az aktuális energiaár és az elhasznált energia szorzatával. 

Tehát ez az egyetlen lehetőség arra, hogy anyagi biztonságot teremts a cégednek, stabilizáld a kiadásaidat. 

 

Piaci előny

Annak, aki  versenyhátrány helyett versenyelőnyt szeretne vállalkozásának, gyorsan kell döntenie. A céges napelem versenyelőny, hiszen olyan mértékű gazdasági segítség, amely látványosan megtámogatja a cég költségvetését, csökkenti a kiadásokat, és segíthet talpon maradni. Hiszen olykor a vállalkozás fennmaradása múlik egy ilyen döntésen, máskor pedig a céges napelem leküzdhetetlen piaci előnyhöz juttatja a vállalkozást.  

Jelenleg az a legfontosabb, hogy irányítást szerezz, és csökkentsd az energiaárakkal szembeni kitettséged. Egy idő után minden olyan cég, akinek van lehetősége napelemes rendszer telepítésére, be fog állni a sorba. De arról se feledkezzünk meg, hogy  az innovatív gondolkodás brandépítés és PR szempontból is piaci előny lehet a konkurenciával szemben.

 

Visszwatt védelemmel biztonságban vagy

A visszwatt védelemnek az a lényege, hogy a napelem rendszer pontosan annyi energiát termel, amennyit az adott pillanatban fel tudsz használni. Értelemszerűen tehát ez a megoldás azoknak előnyös, akik napközben használják fel a legtöbb energiát.

Visszatáplálásos védelemhez megfelelő inverter kell, hiszen az inverter szabályozza az egész rendszert. A céges napelem esetében is ésszerű döntés lehet a visszwatt védelem, ha az energia felhasználása termelési időben, azaz napsütésben történik. Ehhez érdemes lehet felrajzolni az épület fogyasztási görbéjét. 

A termeléssel kapcsolatban több tévhit kering a köztudatban. Például, hogy a napelemek tűző napsütésben a legtermelékenyebbek. Pedig ez egyáltalán nem így van. Például 2023. február 10-én pénteken megdőlt az eddigi napenergia-termelési csúcs Magyarországon. Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (MAVIR) szerint ez a déli órákban történt, 1953 megawatt (MW) értékkel. Az új csúcs idején mínusz 2,4 Celsius-fok volt Magyarországon.

Az is sokat számít, hogy a napelemes rendszer nem tűző napon termel a legjobban, hanem olyankor, amikor kissé felhősebb az idő, mikor szórt fény éri a napelem paneleket.

Ezért Magyarországon minden körülmény ideális ahhoz, hogy napenergiát használhassunk.

 

A céges napelem értéknövelő befektetés

Egy napelemes rendszer telepítésével sokkal nagyobb lesz az érintett ingatlanok értéke. Ez egy komolyabb mértékű fejlesztés, akár egy felújítás vagy építkezés. Ezért nem csak a megtérülési idővel és az alacsonyabb kiadásokkal kalkulálhat az, aki céges napelem telepítésébe vág bele, hanem a vállalat ingatlanjainak értéke is magasabb lesz.

Ezért nagyon fontos az is, hogy a lehető legjobb napelemes megoldást találjuk meg. A kivitelezőnek az épület, vagy a rendelkezésre álló terület adottságaihoz és méretéhez, valamint a környezeti körülményekhez alkalmazkodva kell a legjobb konstrukciót megtalálnia. Ehhez a legjobb minőségű alapanyagokból kell dolgozni. Ez szükséges ahhoz, hogy a haszon hosszútávú legyen.  

 

Időtálló beruházás

A céges napelem azért is jó döntés, mert a napelemrendszer évtizeden át fogja szolgálni vállalkozását. Ezért a napelemes rendszer telepítése hosszútávú beruházás.

Tulajdonképpen egy jól megtervezett, jó minőségű napelem rendszer akár 30 évig is működhet. Ez azt jelenti, hogy ennyi időn keresztül nem fog függeni a cég az energiapiactól. Láthatjuk, hogy mennyire jó döntés lehet ebbe belevágni.

 

Megújuló energiaforrás: környezetbarát

Tudtad, hogy hazánkban a napsütéses órák száma 2200-2300 körül van évente? Az Alföldön pedig akár 2500 órát is süthet a nap egy évben. Egy négyzetméterre 1361 watt elektromos teljesítmény jut olyankor, amikor merőlegesen éri a nap a napelem panelt.

Ebből is látszik, hogy nagyon nagy hasznunk származhat a napenergiából, ha élünk vele. A megújuló energiaforrások használata pedig a legjobb döntés, amit hozhatunk, és nem csak anyagilag. Minél hamarabb kapcsolódik be egy cég ebbe a folyamatba, annál többet tesz a környezetvédelemért.

Egy ilyen lépéssel jelentősen csökken a cég ökológiai lábnyoma, és az energiaellátás az önfenntartás irányába mozdul el. 

 

Innovatív lépés

A megújuló energiaforrások használata, a környezettudatos berendezkedés, az ökológiai lábnyomunk csökkentésére való törekvés fontos lépések. Mert innovatív gondolkodásról és tudatos gondolkodásról tesznek tanúbizonyságot. Ezek az értékek egy cég fejlődésének a szempontjából kulcsfontosságúak. 

Ha megnézzük a sikeres vállalkozásokat, mikrovállalkozástól nagyvállalatig, találunk egy közös pontot bennük, ez pedig az, hogy folyamatos innovatív gondolkodás, proaktivitás, a lehetőségek folyamatos keresése és újragondolása jellemzi a sikeres cégek működését.

 

PR szempontból is nagy segítség

Ha a környezet szempontjából megfelelő stratégiai döntéseket hoz egy vállalkozás, vagy épp egy nagyvállalat, például olyat, mint a céges napelem telepítése, akkor nem csak etikai értelemben hoz jó döntést. Hiszen PR szempontból is jobb lesz a megítélése.

Mind a fogyasztói piacon, mind a munkaerőpiacon vonzóbb céggé válik, ezáltal sokkal sikeresebb lesz. Ez nem csak a nagyvállalatokra igaz, a legkisebb startupoktól kezdve a középvállalkozásokon át a nagy cégekig mindenki magára ismerhet. 

 

Ha céges napelem telepítésében gondolkodsz, akkor keress minket! 

 

(Forrás: https://index.hu/gazdasag/2023/02/13/napenergia-energia-veszelyhelyzet-megujulo-energia-mavir-energiavalsag/)

 

Iratkozz fel…

Légy naprakész a pályázatokkal, a technológiai újdonságokkal és a szabályozással kapcsolatban.
Nem küldünk felesleges levelet!

    Legújabb bejegyzéseink

    Otthonodban
    egyre több berendezés

    működik elektromos árammal, hosszútávon minél több villamos energiára lesz szükséged ezek fenntartásához.

    Most válts

    megújuló energiára,
    50%-os támogatással!

    Ajánlatot kérek

    Legolvasottabb bejegyzéseink

    Arra biztatunk, gondolkodj előrelátóan,

    vázold fel, mi minden használati eszközöd áramellátását váltanád fel a közeli és távoli jövőben napelemes rendszerrel, majd kérj tőlünk javaslatot akár komplett, vagy csak autótöltésre, medencefűtésre alkalmas napelemes rendszer kialakításához.

    Napelem kisokos

    Elbírja-e a tetőm a napelem modulok súlyát?

    A tetőket úgy tervezik, hogy a vastag hótakarót is biztonsággal elbírják. A napelem modulok tömege ehhez képest jóval kisebb, valamint nagy felületen oszlik el (kb. 15-20 kg/m2), így nem veszélyezteti a tetőszerkezet stabilitását.

    Ideálisak-e hazánk adottságai napelemmel történő energiatermeléshez?

    Hazánk adottságai a napenergia-hasznosítás szempontjából kedvezőbbek, mint sok európai országé: az évi napsütéses órák száma átlagosan 2000, a beeső napsugárzás éves összege pedig 1300 kWh/m2. Az érkező napsugárzás szempontjából legkedvezőbb adottságokkal az Alföld bír, az északi és nyugati határ menti területek mérsékelten jók. Érdemes elgondolkoznunk azon, hogy az ország területére éves szinten napsugárzás formájában érkező napenergia közel 400-szorosa az éves energia felhasználásunknak. A technológiai fejlődésnek köszönhetően a napelemes rendszerek hatásfoka és ára is egyre kedvezőbb. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) adatai szerint a napenergiát hasznosító háztartási méretű kiserőművek teljesítménye 2008-tól 2013-ig, azaz mindössze öt év alatt közel 86-szorosára nőtt országos szinten (363 kW beépített teljesítményről 31 120 kW-ra).    

    Miért jó a napenergia hasznosítása?

    • Mert a napenergia tiszta, környezetkímélő energiaforrás, azaz felhasználása nem jár káros anyag kibocsájtással.
    • Mert csökkenti a fosszilis energiaforrásoktól, valamint a más országoktól való energiafüggést.
    • Mert a napelemes rendszerek az egyéni igények figyelembe vételével rugalmasan tervezhetők, így könnyen összeállíthatjuk a fogyasztáshoz mérten legoptimálisabb rendszert.
    • Mert a technológiai fejlődéssel párhuzamosan a napelemek gyártási költsége folyamatosan csökken, ennek megfelelően a megtérülési ideje is lerövidül.
    • Mert a napelemes rendszer telepítését követően az energia jóformán ingyen van, a rendszer működtetése és fenntartása egyszerű, és csak minimális karbantartást igényel.
    • Mert a nyáron megtermelt villamosenergia többletet télen ingyen visszakapja, és felhasználhatja.

    Milyen szabályai vannak a háztartási méretű kiserőmű hálózatra csatlakozásának és hálózat használatának?

    A háztartási méretű kiserőmű (vagyis maximum 50kVA teljesítőképességű berendezés) hálózatra csatlakoztatásának és hálózat használatának szabályait a 273/2007. Kormányrendelet szabályozza, melynek legfontosabb pontjai az alábbiak. A napelemes rendszerünk mint háztartási méretű kiserőmű által termelt villamos energiát az adott csatlakozási ponton értékesítő villamosenergia szolgáltató köteles átvenni (4. §). A háztartási kiserőmű üzembe helyezésének szándékáról a rendszer alapvető műszaki adatait is tartalmazó írásbeli vagy elektronikus igénybejelentésben tájékoztatni szükséges a szolgáltatót (5. § (3)), továbbá a felhasználó köteles nyilatkozni arról, hogy kíván-e villamos energiát betáplálni a közcélú hálózatba, vagy kizárólag saját villamos energia fogyasztásának kielégítése érdekében kíván villamos energiát termelni (5. § (4)). Ha a csatlakozási ponton a közcélú hálózatba villamos energia betáplálás is zajlik, akkor a villamosenergia szolgáltató elszámolási időszakonként a hálózatba összesen betáplált és vételezett villamos energia vonatkozásában a felek megállapodása szerint havi, féléves vagy éves szaldó elszámolást alkalmaz (5. § (5)). Az elszámolási időszak során a betáplált villamosenergia-teljesítményt a villamosenergia-vásárlási szerződés alapján értékesített villamosenergia átlagos termékáron a háztartási méretű kiserőmű üzemeltetőjével jogviszonyban álló villamosenergia szolgáltató megvásárolja (5. § (6)).

    Milyen típusú napelemes rendszerek léteznek?

    Alapvetően két típust különböztetünk meg aszerint, hogy az hozzá van-e kapcsolva a villamos hálózathoz, vagy nem. A kész napelemes rendszerek több mint 95%-a hálózatra kapcsolt rendszer. Ekkor a napelemek által termelt egyenáram 230V/50Hz-re történő átalakítását, valamint a hálózati visszatáplálást egy inverter szabályozza. A rendszer részét képező kétirányú mérőórát az áramszolgáltató biztosítja. Az ún. szigetüzemű rendszerek kiépítése akkor indokolt, ha a közelben nincs villamos hálózat, illetve kiépítése nagyon költséges lenne. Ekkor a napelemes rendszer önálló, áramszolgáltatótól független áramellátó egységként működik. E rendszerek jóval drágábbak a plusz eszközigény miatt (akkumulátortelep, töltésvezérlő, speciális inverter, stb.).    

    Szükséges-e engedély napelemes rendszer telepítéséhez?

    Háztartási méretű kiserőmű (vagyis maximum 50kVA teljesítőképességű berendezés) esetén egy igénybejelentő nyomtatványt, valamint egy csatlakozási dokumentációt kell eljuttatnunk az áramszolgáltatóhoz a hálózatra való csatlakozás előtt. A szolgáltató a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI törvénynek megfelelően a csatlakozási kérelmet köteles jóváhagyni, amennyiben az megfelel az előírásoknak, és a csatlakozási feltételek adottak. Ekkor megkezdődik a berendezés telepítése, a kétirányú mérő felszerelése, végül az üzembe helyezés. A folyamat az igénybejelentéstől a mérő felszerelésig 6-8 hét alatt zajlik le. Az 50 kVA-nél nagyobb teljesítményű napelemes rendszer telepítése esetén azonban az építésügyi hatóság engedélye szükséges, emellett ugyanúgy értesíteni kell az illetékes áramszolgáltatót is. Megjegyzés: Egy 4-5 kVA kapacitású napelemes berendezés által megtermelt energiamennyiség képes fedezni egy átlagos lakás éves áramfogyasztását.    

    Tud-e kárt okozni a napelem modulokban egy jégeső?

    A napelem modulok ellenállnak az Európában “szokványos” jégesőknek, azaz a néhány cm átmérőjű jég nem okozhat kárt a strapabíró üveglapokban (erre a gyártók garanciát is vállalnak), ugyanakkor nem árt számolnunk az extrém időjárási jelenségekkel, amelyek által esetlegesen okozott anyagi kár ellen az épület/lakás biztosításának a napelemekre történő kiterjesztésével készülhetünk fel.

    Van-e jelentősége annak, hogy milyen márkájú eszközöket választunk?

    Igen, van. Egyrészt a napelem modulokat érdemes megbízható, ismert gyártóktól beszerezni, mellyel minimalizálhatjuk az esélyt, hogy a márka esetleges megszűnésével a garancia elvesszen. Másrészt az áramszolgáltatók csak az engedélyezett inverterek listáján szereplő eszköz hálózatra kapcsolását hagyja jóvá. Természetesen cégünk ezeket a szempontokat szem előtt tartva állítja össze a Neked leginkább megfelelő rendszert.

    További bejegyzések

    Vállalati napelem rendszer

    Vállalati napelem rendszer

    Vállalati napelem rendszerek Egyre több helyen döntenek vállalati napelem rendszer telepítése mellett. Ahhoz azonban, hogy a vállalatok számára a lehető legjobb megtérülést hozzák ezek a beruházások, fontos, hogy a rendszerek hosszú távon is hatékonyak legyenek.  A...

    bővebben
    Energiatakarékossági tippek vállalatok számára

    Energiatakarékossági tippek vállalatok számára

    Energiaválság Ahogyan a covid-járvány számtalan olyan megoldást szült, amelyek azóta is a mindennapjaink részei maradtak (a digitalizációt például jelentősen felpörgette a pandémia), úgy az energiaválság is előidézhet számtalan olyan változást, amelyek csak elsőre...

    bővebben
    Hibrid inverter: Hogyan működik?

    Hibrid inverter: Hogyan működik?

    Hogyan működik a hibrid inverter? Általánosságban véve az inverter feladata az, hogy a napelem panel által termelt egyenáramot átalakítsa váltóárammá. Erre azért van szükség, hogy az otthonod elektromos készülékei által is használható hálózati árammá alakuljon a...

    bővebben

    Ismerd meg szolgáltatásainkat

    Üzemeltetés, szerviz

    • Erőművi rendszereknél elengedhetetlen a folyamatos online felügyelet.
    • Szerviz szolgáltatásunk keretében más cégek által telepített napelemes rendszerek karbantartását is vállalljuk.

    Személyes helyszíni konzultáció

    • A konzuláció során a tervezéshez szükséges minden egyedi igényt és helyszíni sajátosságot felmérünk.
    • Kihívásokat vállaló csapatunk nem riad vissza a nem hétköznapi megoldásoktól.

    Elektromos autótöltés 

    • Elektromos autódat jelentősen olcsóbb otthon tölteni, mint közterületen.
    • Válts te is saját energiaforrásra: töltsd elektromos autódat napenergiából smart gyorstöltő segítségével!

    Napelemes tanácsadás

    • Komplex napelemes tanácsadásunk segít növelni otthonod energiahatékonyságát.
    • Igényelj tanácsadást az épület tervezési fázisában, így felesleges átalakítási munkától óvhatod meg magad!

    Kiemelt munkáink

    Név: Pataki Ádám
    Telepítés éve: 2020
    Helyszín: Halásztelek

    Az újépítésű családi ház teljes áram- és fűtésigényét fedi le a 25 db monokristályos panellel és Fronius inverterrel dolgozó rendszer. A napelemeknek köszönhetően már a beköltözés pillanatától kezdve szinte teljes mértékben emissziómentes lett az energiaellátás. 

    Név: Esterházy Miklós iskola
    Telepítés éve: 2019
    Helyszín: Dombóvár

    Több tucat iskola és kórház tetejére telepítettünk már napelemes rendszert. Ez a néhány tucat modul a szakképző centrum műhelyeinek megújuló áramellátásért felel, és részese annak a 3 db egyenként 50 kW-os erőműnek, amit a városban építettünk. 

    Név: Jakócs Gábor
    Telepítés éve: 2017
    Helyszín: Isaszeg

    A 3 kW-os napelemes rendszer látja el árammal a teljes épületet, mely Gábor lakástekerékpénztári megtakarításából valósult meg. Így egyrész nem kellett hirtelen nagy összeget mozgósítani, másrészt az évek óta gyűjtögetett pénzt az otthona fejlesztésére tudta költeni.

    Csökkentsd te is rezsiköltséged,

    megújuló energiaforrásból és csatlakozz ügyfeleinkhez.
    Napelemes rendszered most 50%-os támogatással építheted ki!

    Másról olvasnál?

    Küldd el ötleteidet!

    Örömmel fogadunk minden ötletet és témát , amelyről szívesen olvasnál!