Kis gyár, hibrid inverter: esettanulmányt hoztunk!

A gyárról

A szóban forgó gyár nagyfogyasztónak számít. Igaz, összesen 500 embert foglalkoztatnak, 3 műszakban. A műszaki cikkeket, alkatrészeket gyártó üzemnek szüksége volt arra, hogy valamilyen szinten optimalizálni tudja kiadásait, mivel az utóbbi években – főleg a tavalyiban- nagyon megugrottak a költségei. Ilyen esetben az egyik legjobb döntés, ha ily módon csökkentjük a kiadásainkat. Hiszen a napelemes rendszerek megtérülési ideje meglehetősen rövid. Mert minél tovább növekszik az áram ára, annál rövidebb lesz a megtérülési idő. 

A megtérülési időt egyébként úgy számoljuk ki, hogy a beruházási költséget elosztjuk a megtakarított energia és az energiaár szorzatával. Ebből látszik is, hogy míg korábban akár 10 évet is várnia kellett volna egy cégnek a napelem rendszer megtérülésére, addig a ma ez az idő pár évre csökkent. Ennek, ahogy a képletből is látszik, a villamosenergia árak növekedése a fő oka. Tény azonban, hogy a rövid megtérülési idő mindenképp erős érv egy beruházás mellett! Főleg, hogy a megtérülési idő leteltével már rengeteg költséget vált majd ki a napelemes rendszer. 

Nem véletlenül hozott ilyen tudatos döntést a gyár vezetősége. Ugyanis nemzetközi kereskedelmi kapcsolataiknak köszönhetően is látják, hogy a megújuló zöld energiában van a jövő. Kifejezetten hangsúlyozták nekünk, hogy a lehető legtestreszabottabb megoldást várják tőlünk technikailag, és csakis jó minőségű napelem rendszert hajlandóak telepíttetni. 

Az üzemben egyébként 3 műszakban folyik a munka, így 0-24 órában fogyaszt. Ez elég nagy kihívás egy napelemes rendszer esetében. 

Kihívások és megoldások: a hibrid inverter

Az üzem energetikája elég komplex, sokféle fogyasztójuk van a termelő gépeken kívül is.

Ami bonyolítja a helyzetet, az az, hogy éjszaka is dolgoznak, bár kevesebben. Így aztán a fogyasztási görbe sajnos ebben az esetben nincs összhangban a napelemes rendszer termelésével, vagyis a termelési görbével. Nem lehet minden üzem olyan szerencsés, mint egy kertészet.

Hogyan alkalmazkodtunk ezekhez a körülményekhez? Úgy, hogy a napközben megtermelt energiát este, éjjel is fel lehessen használni! Ehhez a Fronius hibrid inverterét választottuk, melyet hagyományos inverterekkel kapcsoltunk össze. Ehhez akkumulátoros csomagra és smart meterre is szükség volt. De megérte, mert egy könnyen használható, okos rendszert hoztunk össze. 

A hibrid inverterre, melyet mi az általunk leginnovatívabbnak és legmegbízhatóbb minőségűnek tartott Fronius gyártótól választottunk, azért volt szükség, hogy tárolni lehessen a megtermelt energiát. A nappal megtermelt, de fel nem használt napenergiát így az éjszakai munka során el lehet használni. Egy ilyen, 0-24 órában dolgozó üzem esetében a legoptimálisabb megoldás az, hogyha hibrid napelemes rendszert hozunk létre. Azaz a megtermelt áramot nem azonos időben használjuk fel, mert a rendszer része egy akkumulátor is.

A smart meter lényege pedig az,  hogy képes optimalizálni az önfogyasztást, és rögzíti az üzem energiafogyasztási görbéjét, így hozzájárul a fogyasztás megismeréséhez és annak tudatos alakításához. A Fronius Smart Meter TS rendkívül pontos mérésre és gyors kommunikációra képes, ez szintén növeli a rendszer hatékonyságát.

Láthatjuk ennek az üzemnek az esetén keresztül, hogy a hatékony ipari termelést is támogatni tudjuk azzal, hogy napelemes rendszert telepítünk. Egy átgondolt, testreszabott, a fogyasztási szokásokhoz igazodó rendszert, mely ebben az esetben egy hibrid napelem rendszer, hozzá pedig egy hibrid inverter. 

Hiszen teljesen más napelemes rendszerre van szüksége egy  irodaháznak, vagy a már említett kertészetnek, vagy épp egy fodrászatnak, melyet családi házban üzemeltetünk. Mindig érdemes saját igényeinkhez, szokásainkhoz és persze fogyasztásunkhoz alakítani a napelemes rendszert, ehhez pedig szaktudásra van szükség.

Ezért keressen minket bátran!

Iratkozz fel…

Légy naprakész a pályázatokkal, a technológiai újdonságokkal és a szabályozással kapcsolatban.
Nem küldünk felesleges levelet!

    Legújabb bejegyzéseink

    Otthonodban
    egyre több berendezés

    működik elektromos árammal, hosszútávon minél több villamos energiára lesz szükséged ezek fenntartásához.

    Most válts

    megújuló energiára,
    50%-os támogatással!

    Ajánlatot kérek

    Legolvasottabb bejegyzéseink

    Arra biztatunk, gondolkodj előrelátóan,

    vázold fel, mi minden használati eszközöd áramellátását váltanád fel a közeli és távoli jövőben napelemes rendszerrel, majd kérj tőlünk javaslatot akár komplett, vagy csak autótöltésre, medencefűtésre alkalmas napelemes rendszer kialakításához.

    Napelem kisokos

    Elbírja-e a tetőm a napelem modulok súlyát?

    A tetőket úgy tervezik, hogy a vastag hótakarót is biztonsággal elbírják. A napelem modulok tömege ehhez képest jóval kisebb, valamint nagy felületen oszlik el (kb. 15-20 kg/m2), így nem veszélyezteti a tetőszerkezet stabilitását.

    Ideálisak-e hazánk adottságai napelemmel történő energiatermeléshez?

    Hazánk adottságai a napenergia-hasznosítás szempontjából kedvezőbbek, mint sok európai országé: az évi napsütéses órák száma átlagosan 2000, a beeső napsugárzás éves összege pedig 1300 kWh/m2. Az érkező napsugárzás szempontjából legkedvezőbb adottságokkal az Alföld bír, az északi és nyugati határ menti területek mérsékelten jók. Érdemes elgondolkoznunk azon, hogy az ország területére éves szinten napsugárzás formájában érkező napenergia közel 400-szorosa az éves energia felhasználásunknak. A technológiai fejlődésnek köszönhetően a napelemes rendszerek hatásfoka és ára is egyre kedvezőbb. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) adatai szerint a napenergiát hasznosító háztartási méretű kiserőművek teljesítménye 2008-tól 2013-ig, azaz mindössze öt év alatt közel 86-szorosára nőtt országos szinten (363 kW beépített teljesítményről 31 120 kW-ra).    

    Miért jó a napenergia hasznosítása?

    • Mert a napenergia tiszta, környezetkímélő energiaforrás, azaz felhasználása nem jár káros anyag kibocsájtással.
    • Mert csökkenti a fosszilis energiaforrásoktól, valamint a más országoktól való energiafüggést.
    • Mert a napelemes rendszerek az egyéni igények figyelembe vételével rugalmasan tervezhetők, így könnyen összeállíthatjuk a fogyasztáshoz mérten legoptimálisabb rendszert.
    • Mert a technológiai fejlődéssel párhuzamosan a napelemek gyártási költsége folyamatosan csökken, ennek megfelelően a megtérülési ideje is lerövidül.
    • Mert a napelemes rendszer telepítését követően az energia jóformán ingyen van, a rendszer működtetése és fenntartása egyszerű, és csak minimális karbantartást igényel.
    • Mert a nyáron megtermelt villamosenergia többletet télen ingyen visszakapja, és felhasználhatja.

    Milyen szabályai vannak a háztartási méretű kiserőmű hálózatra csatlakozásának és hálózat használatának?

    A háztartási méretű kiserőmű (vagyis maximum 50kVA teljesítőképességű berendezés) hálózatra csatlakoztatásának és hálózat használatának szabályait a 273/2007. Kormányrendelet szabályozza, melynek legfontosabb pontjai az alábbiak. A napelemes rendszerünk mint háztartási méretű kiserőmű által termelt villamos energiát az adott csatlakozási ponton értékesítő villamosenergia szolgáltató köteles átvenni (4. §). A háztartási kiserőmű üzembe helyezésének szándékáról a rendszer alapvető műszaki adatait is tartalmazó írásbeli vagy elektronikus igénybejelentésben tájékoztatni szükséges a szolgáltatót (5. § (3)), továbbá a felhasználó köteles nyilatkozni arról, hogy kíván-e villamos energiát betáplálni a közcélú hálózatba, vagy kizárólag saját villamos energia fogyasztásának kielégítése érdekében kíván villamos energiát termelni (5. § (4)). Ha a csatlakozási ponton a közcélú hálózatba villamos energia betáplálás is zajlik, akkor a villamosenergia szolgáltató elszámolási időszakonként a hálózatba összesen betáplált és vételezett villamos energia vonatkozásában a felek megállapodása szerint havi, féléves vagy éves szaldó elszámolást alkalmaz (5. § (5)). Az elszámolási időszak során a betáplált villamosenergia-teljesítményt a villamosenergia-vásárlási szerződés alapján értékesített villamosenergia átlagos termékáron a háztartási méretű kiserőmű üzemeltetőjével jogviszonyban álló villamosenergia szolgáltató megvásárolja (5. § (6)).

    Milyen típusú napelemes rendszerek léteznek?

    Alapvetően két típust különböztetünk meg aszerint, hogy az hozzá van-e kapcsolva a villamos hálózathoz, vagy nem. A kész napelemes rendszerek több mint 95%-a hálózatra kapcsolt rendszer. Ekkor a napelemek által termelt egyenáram 230V/50Hz-re történő átalakítását, valamint a hálózati visszatáplálást egy inverter szabályozza. A rendszer részét képező kétirányú mérőórát az áramszolgáltató biztosítja. Az ún. szigetüzemű rendszerek kiépítése akkor indokolt, ha a közelben nincs villamos hálózat, illetve kiépítése nagyon költséges lenne. Ekkor a napelemes rendszer önálló, áramszolgáltatótól független áramellátó egységként működik. E rendszerek jóval drágábbak a plusz eszközigény miatt (akkumulátortelep, töltésvezérlő, speciális inverter, stb.).    

    Szükséges-e engedély napelemes rendszer telepítéséhez?

    Háztartási méretű kiserőmű (vagyis maximum 50kVA teljesítőképességű berendezés) esetén egy igénybejelentő nyomtatványt, valamint egy csatlakozási dokumentációt kell eljuttatnunk az áramszolgáltatóhoz a hálózatra való csatlakozás előtt. A szolgáltató a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI törvénynek megfelelően a csatlakozási kérelmet köteles jóváhagyni, amennyiben az megfelel az előírásoknak, és a csatlakozási feltételek adottak. Ekkor megkezdődik a berendezés telepítése, a kétirányú mérő felszerelése, végül az üzembe helyezés. A folyamat az igénybejelentéstől a mérő felszerelésig 6-8 hét alatt zajlik le. Az 50 kVA-nél nagyobb teljesítményű napelemes rendszer telepítése esetén azonban az építésügyi hatóság engedélye szükséges, emellett ugyanúgy értesíteni kell az illetékes áramszolgáltatót is. Megjegyzés: Egy 4-5 kVA kapacitású napelemes berendezés által megtermelt energiamennyiség képes fedezni egy átlagos lakás éves áramfogyasztását.    

    Tud-e kárt okozni a napelem modulokban egy jégeső?

    A napelem modulok ellenállnak az Európában “szokványos” jégesőknek, azaz a néhány cm átmérőjű jég nem okozhat kárt a strapabíró üveglapokban (erre a gyártók garanciát is vállalnak), ugyanakkor nem árt számolnunk az extrém időjárási jelenségekkel, amelyek által esetlegesen okozott anyagi kár ellen az épület/lakás biztosításának a napelemekre történő kiterjesztésével készülhetünk fel.

    Van-e jelentősége annak, hogy milyen márkájú eszközöket választunk?

    Igen, van. Egyrészt a napelem modulokat érdemes megbízható, ismert gyártóktól beszerezni, mellyel minimalizálhatjuk az esélyt, hogy a márka esetleges megszűnésével a garancia elvesszen. Másrészt az áramszolgáltatók csak az engedélyezett inverterek listáján szereplő eszköz hálózatra kapcsolását hagyja jóvá. Természetesen cégünk ezeket a szempontokat szem előtt tartva állítja össze a Neked leginkább megfelelő rendszert.

    További bejegyzések

    Napelemet szeretnél? Így maxold ki a napenergia használatát!

    Napelemet szeretnél? Így maxold ki a napenergia használatát!

    2024 januárjában jelentős változás lépett életbe a lakossági napelemes rendszereknél Magyarországon: a szabályozási változások elsősorban a szolgáltatóval való elszámolást érintik. Ennek hozománya, hogy miközben továbbra is megéri napelemet telepíteni, mindennél...

    bővebben
    Új napelemes pályázatok cégeknek – mutatjuk mi várható!

    Új napelemes pályázatok cégeknek – mutatjuk mi várható!

    70%-os vissza nem térítendő támogatás napelemre feldolgozó üzemeknek Már a csőben van az az 150 milliárd forint keretösszegű, vissza nem térítendő támogatást nyújtó pályázat, amely Feldolgozó üzemek komplex fejlesztését szolgálja. A teljes keretből 5 milliárd forint...

    bővebben

    Ismerd meg szolgáltatásainkat

    Üzemeltetés, szerviz

    • Erőművi rendszereknél elengedhetetlen a folyamatos online felügyelet.
    • Szerviz szolgáltatásunk keretében más cégek által telepített napelemes rendszerek karbantartását is vállalljuk.

    Személyes helyszíni konzultáció

    • A konzuláció során a tervezéshez szükséges minden egyedi igényt és helyszíni sajátosságot felmérünk.
    • Kihívásokat vállaló csapatunk nem riad vissza a nem hétköznapi megoldásoktól.

    Elektromos autótöltés 

    • Elektromos autódat jelentősen olcsóbb otthon tölteni, mint közterületen.
    • Válts te is saját energiaforrásra: töltsd elektromos autódat napenergiából smart gyorstöltő segítségével!

    Napelemes tanácsadás

    • Komplex napelemes tanácsadásunk segít növelni otthonod energiahatékonyságát.
    • Igényelj tanácsadást az épület tervezési fázisában, így felesleges átalakítási munkától óvhatod meg magad!

    Kiemelt munkáink

    Név: Pataki Ádám
    Telepítés éve: 2020
    Helyszín: Halásztelek

    Az újépítésű családi ház teljes áram- és fűtésigényét fedi le a 25 db monokristályos panellel és Fronius inverterrel dolgozó rendszer. A napelemeknek köszönhetően már a beköltözés pillanatától kezdve szinte teljes mértékben emissziómentes lett az energiaellátás. 

    Név: Esterházy Miklós iskola
    Telepítés éve: 2019
    Helyszín: Dombóvár

    Több tucat iskola és kórház tetejére telepítettünk már napelemes rendszert. Ez a néhány tucat modul a szakképző centrum műhelyeinek megújuló áramellátásért felel, és részese annak a 3 db egyenként 50 kW-os erőműnek, amit a városban építettünk. 

    Név: Jakócs Gábor
    Telepítés éve: 2017
    Helyszín: Isaszeg

    A 3 kW-os napelemes rendszer látja el árammal a teljes épületet, mely Gábor lakástekerékpénztári megtakarításából valósult meg. Így egyrész nem kellett hirtelen nagy összeget mozgósítani, másrészt az évek óta gyűjtögetett pénzt az otthona fejlesztésére tudta költeni.

    Csökkentsd te is rezsiköltséged,

    megújuló energiaforrásból és csatlakozz ügyfeleinkhez.
    Napelemes rendszered most 50%-os támogatással építheted ki!

    Másról olvasnál?

    Küldd el ötleteidet!

    Örömmel fogadunk minden ötletet és témát , amelyről szívesen olvasnál!