8+1 érv napelemes rendszerek telepítése mellett
1. Korlátlan energia a Napból
A napenergia mint megújuló energiaforrás emberi időléptékkel tekintve kifogyhatatlan, a Földet érő napsugárzásból kinyerhető energia több ezerszerese az emberiség jelenlegi éves energiaigényének. Vagyis a Nap szabadon hozzáférhető és korlátlanul rendelkezésre álló energiát biztosít számunkra – akkor hát miért ne hasznosítsuk?
2. Hosszú élettartam, többszörös megtérülés
Az utóbbi évtizedek technológiai fejlődésének köszönhetően a napelemek gyártási költsége folyamatosan csökken, ennek megfelelően a megtérülési idejük is jelentősen lerövidült. Ezt a nagy gyártók közötti piaci verseny is serkenti, így ma Magyarországon egy átlagos háztartás 1-2 millió forint közötti költséggel válthatja ki villanyszámláját, a megtérülés pedig kb. 6-8 éven belül várható, természetesen a telepítési adottságoktól függően. Hosszú élettartamuknak köszönhetően (a napelem modulok több, mint 30 év, míg az inverter 10-20 év élettartammal bír) a megtérülést követően még több évtizeden keresztül működőképesek, és kiváltják a teljes villanyszámlát, vagyis a befektetett összeget többszörösen visszahozzák. Ugyanakkor
a napelem nem csupán pénzügyi befektetés. Erősíti bennünk az energiatudatos gondolkodást, ami jó hatást gyakorol fogyasztói szokásainkra.
3. Környezetbarát “zöld energia”
A napenergia tiszta, környezetkímélő, “zöld” energiaforrás, mely felhasználása nem jár káros anyag kibocsátással. Egy napelemes rendszer ökológiai lábnyoma a többi energiatermelési formákhoz képest elhanyagolható. Egy átlagos minőségű napelem modul a teljes napelemes rendszer gyártásához felhasznált energiát néhány éven belül visszatermeli. Ráadásul a rendszer üzembe helyezésétől számítva több évtizedig nem keletkezik belőle hulladék. Az elöregedett panelek legnagyobb része (keret, konzolrendszer, vezetékek, üveglap) egyszerűen újrahasznosítható, a modulokon lévő félvezetők költséghatékony újrafeldolgozási kapacitásának javítására pedig 2010 óta évente rendeznek szakmai konferenciát a gyártók, így várhatóan az első napelem hulladékok megjelenésére ezek reciklizálási aránya is jelentősen javulni fog.
4. Növeli az ingatlan értékét
A napelemes rendszerek nagy előnye, hogy az egyéni igények figyelembe vételével
rugalmasan tervezhetők, így könnyen összeállíthatjuk a fogyasztásunkhoz mérten (a szükséges teljesítményt figyelembe véve, ugyanakkor az anyagi lehetőségeket is szem előtt tartva) legoptimálisabb rendszert. Növeli az ingatlan értékét, ugyanúgy, mint egy fűtés-korszerűsítés vagy szigetelés, költözés esetén pedig – ha nem szeretnénk megválni tőle –, akár le is szerelhető, és áttelepíthető.
5. Keveset kell karbantartani
A napelemes rendszerek mára már kiforrott technológiát képviselnek. Működtetésük és fenntartásuk egyszerű, nem igényelnek folyamatos karbantartást. Ugyanakkor alkalmanként természetesen érdemes szakemberrel átvizsgáltatni az elektromos csatlakoztatásokat, kábeleket, valamint a tartószerkezeteket, illetve szükség esetén elvégezhető a napelem modulok felületének tisztítása.
6. Csökkenti a földi CO2 kibocsátást
Korunk legnagyobb kihívásai között szerepel a klímaváltozás lassítása, ennek megfelelően az üvegházhatást okozó gázok, elsősorban a szén-dioxid (CO2) kibocsátásának mérséklése. Hogyan járulhatunk ehhez hozzá akár már háztartási szinten mindössze azzal, hogy napelemes rendszerrel fedezzük energiaszükségleteinket? A villamos hálózatról vételezett elektromos áram felhasználása során 1 kWh esetén kb. 0,55 kg CO2-kibocsátással kalkulálhatunk. Egy átlagos családi fogyasztás 2500-5000 kWh évente, ami évi 1375-2750 kg CO2 kibocsátást jelent. A napelemmel történő energiatermeléssel megakadályozható ezen üvegházhatású gáz légkörbe jutása, vagyis a napelemek élettartamuk során CO2-mérleg javító hatással bírnak a gazdaságra nézve.
7. Út az energia-függetlenséghez
A fosszilis erőforrások fokozatos kimerülésére következtében egyre sürgetőbb a „karbonon túli” életre való felkészülés. A napelemmel történő energiatermelésünk hozzájárul a nem-megújuló erőforrásokra alapozott energiafogyasztás csökkentéséhez. Ez pedig pénzügyi szempontból is kedvező nekünk, hiszen a telepítését követően az energia jóformán ingyen van, a nyáron megtermelt villamosenergia többletet télen felhasználhatjuk, vagyis egy saját napelemes rendszer használata mérsékli, adott esetben teljesen megszünteti a villamos energia árak változásától való függést.
8. Hosszútávú, megbízható működés
Az 1990-es években telepített napelemek többsége ma is 90-95%-os teljesítményt nyújt, melynek fényében a napelem gyártók által 25 évre vállalt 80%-os teljesítménygarancia valójában egyáltalán nem vakmerő vállalás, mivel a gyakorlati tapasztalatok alapján a teljesítmény csökkenés ezt jóval alulmúlja. Vagyis e rendszerek évtizedeken keresztül nagy megbízhatósággal működnek. Továbbá az inverter 10-20 év utáni degradációját követően az eszköz cserével egyértelműen megéri tovább üzemeltetni a rendszert, még ha a napelemek ekkorra már csak az eredeti teljesítmény 80-90%-át képesek is produkálni.