Két új, az állattartó telepek korszerűsítését, zöld beruházásait támogató uniós pályázat végleges felhívása is megjelent július közepén. Több százmillió forintot osztanak szét a többi között napelemes rendszerek, illetve energiatárolók beszerzésére, akár 70 százalékos vissza nem térítendő támogatásként. Az ingyenpénzre szeptembertől lehet benyújtani a kérelmeket.
A Közös Agrárpolitika (KAP) keretében elérhető pályázatok egyike a kisebb, míg a másik a nagyobb állattartó telepek támogatását célozza. Mindkét pályázat 2. célterülete szolgálja a zöld beruházások, így a napelemes rendszerek és energiatároló berendezések beszerzését., és mindkét esetben lehetőség van új és meglévő telepek esetében is pályázni.
1.Állattartó telepek megújításának támogatása
2.célterület: Állattartó telepek fejlesztését szolgáló zöld beruházások
Alapadatok:
Konstrukció azonosítója: KAP-RD01a-RD01c-RD01d-RD01e-2-24
Igényelhető támogatás összege: Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege legfeljebb 200 millió Ft.
Támogatási intenzitás: A támogatás maximális mértéke az alaptámogatás az összes elszámolható költség 70%-a, A támogatási kérelmek benyújtása: A támogatási kérelem benyújtására 2024. szeptember 17-től van lehetőség.
Támogatott projektek száma: A teljes pályázat – 1. és 2. célterület együtt – keretében várhatóan 800-1000 db pályázó részesül támogatásban.
Kedvezményezettek köre: Mezőgazdasági termelők
Kik jogosultak támogatásra?
A felhívás keretében támogatás kizárólag a következő állatfajok tartásához kapcsolódó műveletekhez nyújtható: baromfifélék (házityúk, pulyka, kacsa, pézsmaréce, lúd, gyöngytyúk); sertésfélék (házi sertés, vaddisznó); szarvasmarhafélék (szarvasmarha és bivaly, ideértve a 16 bölényt is); juh- és kecske félék; lófélék (ló, szamár, öszvér), nyúl, méh, húshasznosítású galamb, fürj, strucc, emu, fácán, fogoly, csincsilla. Egyéb, a pályázati kiírásban részletezett tartási jogszabályoknak is meg kell felelnie a telepnek.
Támogatható tevékenységek köre:
Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása Azon tevékenységek tartoznak ide, melyek célja a gazdasági-termelési folyamatok és az állattartó telepen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával. Fűtési/hűtési energiaigény, használati melegvíz igény, villamos energia igény részbeni vagy teljes kielégítése megújuló energiaforrásból:
b) Napelemes rendszer alkalmazása (beleértve a kapcsolódó energiatároló berendezést is) A megújuló energiaforrást hasznosító technológiák szolgálhatják az állattartó telepen zajló tevékenységek ellátására/végzésére alkalmas, energiahatékonysági korszerűsítésre kerülő épület(ek) és technológiai berendezések hő és/vagy villamosenergia ellátását, de önálló beruházási elemek is lehetnek.
Igényelhető előleg?
Igen. A támogatási döntésben meghatározott támogatási összeg legfeljebb 25 százalékáig, és legfeljebb 50 millió forint összegig a kedvezményezett kérelemmel előleget igényelhet.
Teljes pályázati kiírás ide kattintva érhető el.
2. Állattartó telepek fejlesztésének támogatása
2. célterület: Állattartó telepek fejlesztését szolgáló zöld beruházások
Alapadatok:
Konstrukció azonosítója: KAP-RD01a-RD01c-RD01d-RD01e-1-24
Igényelhető támogatás összege: Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege legalább 200 millió Ft, legfeljebb 5 milliárd Ft.
Támogatási intenzitás: A támogatás maximális mértéke az alaptámogatás az összes elszámolható költség 70%-a
A támogatási kérelmek benyújtása: A támogatási kérelmek benyújtására 2024. október 15. napjától van lehetőség az alábbiak szerint meghatározott benyújtási szakaszokban:
- benyújtási szakasz: 2024. október 15. – 2024. október 28.
- benyújtási szakasz: 2024. október 29. – 2024. november 11.
- benyújtási szakasz: 2025. május 6. – 2025. május 19.
- benyújtási szakasz: 2025. május 20. – 2025. június 2.
Támogatott projektek száma: várhatóan 250-300 db művelet kap támogatást a teljes keretösszegből (150 Mrd). A 2. célterület keretében igénybe vehető keretösszeg: 29,12 Mrd Ft.
Kedvezményezettek köre: Mezőgazdasági termelők – Mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezetek – Állami elismeréssel rendelkező együttműködések Ki nyújthat be támogatási kérelmet? A felhívásra támogatási kérelmet nyújthat be
Mezőgazdasági termelő, aki abban az esetben jogosult támogatásra, amennyiben igazolja, hogy: a) A támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkeznek adatokkal, az azt megelőző teljes lezárt üzleti évben legalább 10 000 euró STÉ üzemmérettel rendelkezik. b) A támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkeznek adatokkal, az ezt megelőző teljes lezárt üzleti évben árbevételének legalább 40%-a mezőgazdasági tevékenységből származott. A növénytermesztéssel és állattartással foglalkozók, valamint Családi Mezőgazdasági Társaságok (CSMT) üzemméretének számításával kapcsolatban részletes információk a pályázati felhívás 2.1 és 2.2 fejezetében találhatók. A felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására kollektív beruházás keretében is van lehetőség. Kollektív műveletnek minősül a termelői csoport, a termelői szervezet, termelői integrációs szervezet, a mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezet, valamint a szociális szövetkezet által végrehajtott művelet.
Állami elismeréssel rendelkező együttműködés (termelői csoport, termelői szervezet, illetve termelői integrációs szervezet) a 2.1.1 a) és b) pontokban meghatározott feltételek igazolása nélkül mezőgazdasági termelőnek minősül.
Mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezet a 2.1.1. a) és b) pontokban rögzített előírásokat önmagában (a szövetkezet saját üzemmérete és árbevétele) vagy a tagjain keresztül is 7 teljesítheti. Ebben az esetben, a csoportban részt vevő tagoknak a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkeznek adatokkal, az azt megelőző teljes lezárt üzleti évre vonatkozó árbevételét össze kell számolni, és az összeszámolt árbevétel legalább 40%-a mezőgazdasági tevékenységből kell, hogy származzon. Továbbá a csoportban részt vevő tagok legalább 40 %-ának vonatkozásában igazolni kell a legalább 10 000 euró értékű üzemméretettel való rendelkezést a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkeznek adatokkal, az azt megelőző teljes lezárt üzleti év vonatkozásában.
A szociális szövetkezetnek a 2.1.1. a) és b) pontokban rögzített előírásokat önmagában szükséges teljesíteni. A felhívás keretében konzorciumi formában támogatási kérelem benyújtására nincs lehetőség.
Támogatható tevékenységek köre:
Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása Azon tevékenységek tartoznak ide, melyek célja a gazdasági-termelési folyamatok és az állattartó telepen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával. Fűtési/hűtési energiaigény, használati melegvíz igény, villamos energia igény részbeni vagy teljes kielégítése megújuló energiaforrásból:
b) Napelemes rendszer alkalmazása (beleértve a kapcsolódó energiatároló berendezést is), A megújuló energiaforrást hasznosító technológiák szolgálhatják az állattartó telepen zajló tevékenységek ellátására/végzésére alkalmas, energiahatékonysági korszerűsítésre kerülő épület(ek) és technológiai berendezések hő és/vagy villamosenergia ellátását, de önálló beruházási elemek is lehetnek
A teljes pályázati kiírás ide kattintva érhető el.
Ne maradjon le a támogatásról, vegye fel velünk a kapcsolatot még ma! Segítünk az Ön igényeinek leginkább megfelelő, legjobb ár-érték arányú napelemes rendszer megvalósításában.