Akár 90%-os vissza nem térítendő támogatás kkv-k energiahatékonyságának növelésére

KKV napelem pályázat
Új pályázati felhívás jelent meg a mikro-, kis- és középvállalkozások számára energiahatékonyság javítását szolgáló tevékenységek támogatására, melynek segítségével DD besorolás alatt 2 szint, DD besorolás esetén vagy efelett opcionálisan legalább 1 szint javulás érhető el a fejlesztendő épületek energetikai minőségi szerinti besorolásában. A pályázat keretében napelemes rendszer telepítése is támogatott legalább egy további, önállóan támogatható tevékenységgel együtt.

 

Alapadatok

Konstrukció azonosítója: GINOP – 4.1.5-22 Energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása a KKV-k részére Igényelhető támogatás összege: minimum 75 millió Ft és maximum 500 millió Ft Támogatási intenzitás: maximum 90% visszatérítendő támogatás, mely az opcionális vállalások számától függően részben vagy egészben vissza nem térítendő támogatássá módosulhat Önerő: A pályázónak legalább a projekt összköltségének az igényelt támogatási összeggel csökkentett részét kitevő önerővel kell rendelkeznie. Az önerő saját forrásból és egyéb támogatásból (pl. támogatott hitelből) is állhat. A projekt területi korlátozása: országosan elérhető, kivéve a Közép-Magyarországi régió területén megvalósuló projektek. A támogatási kérelmek benyújtása 2022. április 20. 9.00 órától 2022. május 3. 12.00 óráig lehetséges. Várhatóan 24 – 160 db kérelem kerül támogatásra.

Támogatható tevékenységek köre

Önállóan támogatható tevékenységek: energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenységek

  • épületek hőtechnikai adottságainak javítása, hőveszteségének csökkentése – a meglévő fűtött és fűtetlen teret elválasztó, nem nyílászáró szerkezetnek minősülő épülethatároló szerkezetek hőszigetelése vagy cseréje
  • épületek fűtési, hűtési és használati melegvíz rendszereinek korszerűsítése
  • meglévő beltéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítása

Önállóan nem támogatható tevékenységek: megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása

  • napelem
  • napkollektor
  • brikett, pellet, faapríték, faelgázosító kazánrendszer kiépítése
  • hőszivattyú rendszerek alkalmazása

Kik igényelhetnek támogatást?

Olyan mikro-, kis- és középvállalkozások pályázhatnak, amelyek:

  • Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, szövetkezetek, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei,
  • rendelkezik legalább 3 lezárt (beszámolóval alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel,
  • éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt,
  • a megvalósítási helyszín a támogatási kérelem benyújtását megelőző 60. napnál korábban bejegyzésre került a támogatást igénylő székhelyeként, telephelyeként vagy fióktelepeként,
  • a megvalósítási helyszín a Közép-Magyarországi régión kívül esik.

Mik a támogatás feltételei?

A támogatási kérelem egy megvalósítási helyszínen (akár több külön helyrajzi számon található ugyanazon telephelyen) található 1 db külön álló épület és/vagy épületcsoport energetikai fejlesztésére irányulhat.  Olyan épületek korszerűsítéséhez nyújtható támogatás, amelynek:

  • a fejlesztése egyértelműen igazolható energia-megtakarítást eredményez,
  • a helyszín alkalmas a projekt megvalósítására,
  • korszerűsítése abszolút értékben csökkenti hazánk üvegházhatású gázkibocsátását (kivéve azon épületek energiahatékonysági fejlesztéseit, amelyek jelenleg és a fejlesztést követően is megújuló fűtési rendszert alkalmaznak),
  • 2006. december 31-ét követően nem estek át a jelen támogatási kérelemben fejlesztéssel érintett szerkezeti elemek uniós, költségvetési vagy egyéb támogatás igénybevételével energetikai korszerűsítésen, vagy amennyiben igen, úgy a támogatáshoz kapcsolódó fenntartási időszak véget ért, a projekt lezárult,
  • a fejlesztés előtti állapotban – a támogatási kérelem benyújtását megelőző 2 évnél nem régebbi statikai szakvéleménnyel igazoltan – nem rendelkezik állékonysági problémával,
  • a támogatási kérelem benyújtását megelőző 3 évből legalább 1 év időtartamban rendeltetésszerű használatban állt.

Nem támogatható tevékenységek

A fenti pontban meghatározott tevékenységeken kívül a GINOP – 4.1.5-22 pályázatban más tevékenység nem támogatható, különösen az alábbiak:

  • új építmény létrehozása
  • lakás/lakhatás vagy szálláshely kapacitásbővítés célú fejlesztés megvalósítása
  • távhőrendszerről való leválás (a gőzközegű távhőrendszerről való leválás kivételével)
  • meglévő megújuló energiát hasznosító rendszer kapacitásbővítése
  • napelemes rendszer telepítése, amennyiben a napelem pala fedésű tetőszerkezeten kerülne elhelyezésre
  • atomerőművek leállítása és építése
  • repülőtéri infrastrukturális beruházások – a környezetvédelemhez vagy mérsékléséhez, vagy csökkentéséhez kapcsolódók kivételével

Kizáró okok

A pályázat keretében nem nyújthat be támogatási kérelmet többek között az az igénylő, aki:

  • a megvalósítás a Közép-Magyarországi régión belül történne,
  • saját tőkéje a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján negatív,
  • a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján a saját tőkéje a törzstőke (alaptőke) jogszabályban előírt legkisebb mértéke alá csökkent,
  • a vállalkozás fejlesztése esetén a fejlesztendő épület energetikai minőség szerinti besorolása legalább egy szintet nem javul DD besorolás alatti épületek esetében,
  • a támogatási kérelemben rögzített projekt elszámolható összköltsége meghaladja a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott, lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti árbevétel összegét,
  • a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, illetve elődszervezete, az APEH által indított végrehajtási eljárás van folyamatban a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában,
  • a pályázó fejlesztési igénye dohány és dohánytermékek gyártásával, feldolgozásával és forgalomba hozatalával-, valamint halászati és akvakultúra-termékek termeléséhez, feldolgozásához és értékesítéséhez kapcsolódó beruházásokra irányul,
  • a vállalkozás mezőgazdasági termelőnek minősül és/vagy fejlesztési igénye elsődleges mezőgazdasági termelésre irányul,
  • a támogatással érintett tevékenység az Európai Unióról szóló Szerződés 1. számú mellékletében (Annex I.) szereplő mezőgazdasági termékek előállítására, feldolgozására irányul,
  • a vállalkozás GINOP-4.1.1-8.4.4-16, GINOP-4.1.2-18, GINOP-4.1.3-19, GINOP-4.1.4-19 kódszámú vagy jelen Felhívás keretében ugyanazon székhely, telephely vagy fióktelep fejlesztése kapcsán támogatásban részesült,
  • a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében meghirdetett egyéb felhívások kapcsán, valamint a GINOP Plusz-1.1.2-21, a GINOP Plusz-1.2.1-21 vagy a GINOP-1.2.3-21 kódszámú felhívás keretében támogatásban részesült a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása vagy energiahatékonysági beruházásokat érintő tevékenység vonatkozásában.

 

Pályázatíró partnerünk több tucat sikeres energetikai projekttel a háta mögött fix díj nélkül, csak sikerdíj ellenében vállalja a pályázatok elkészítését. Mi pedig garantáljuk, hogy a napelemes rendszert a legjobb ár/érték arányban kapod.

Ajánlatkérés

Pályázat form

Kérjük, csak PDF, Word vagy Excel formátumú dokumentumot töltsön fel (PDF, DOC, DOCX, XLS, vagy XLSX). Más típusú fájlok feltöltése nem támogatott

Pályázat form

Kérjük, csak PDF, Word vagy Excel formátumú dokumentumot töltsön fel (PDF, DOC, DOCX, XLS, vagy XLSX). Más típusú fájlok feltöltése nem támogatott

Megosztás: